(5) A Szcientológiának van egy Szoka Gakkaira emlékeztető evilági vallás jellege, ahol a becsületesen elért üzleti siker a pozitív spirituális kibontakozás egyik jele. Ezenkívül párhuzamot lehet vonni a Szcientológia etikája és a hagyományos protestantizmus etikája között is. Utóbbi esetben az evilági ügyekben elért siker kegyelmi állapotot jelent, előző esetben pedig külső megnyilvánulása a személy saját személyiségével kapcsolatos munkájának. Ez egy olyan személyes vallási és erkölcsi kódex, amely elsősorban pszichológiai felszabadítási technikákat tartalmaz, melyek spirituálisan szabadítják fel az egyént.
(6) Nem szekta nem kizárólagos, és a hívő nem köteles feladni korábbi vallását, jóllehet a legtöbben kizárólagosan gyakorolják a Szcientológiát.
(7) A Nemzetközi Szcientológia Egyház 1994-ben, az egyház fennállásának 40. évfordulója alkalmából megjelent kiadványa szerint a Szcientológia Egyházról az 50-es évek eleje óta tartják azt, hogy vallásos jellegű. A Los Angelesben székelő Nemzetközi Szcientológia Egyház mint anyaegyház tevékenykedik, hasonlóan a Keresztény Tudomány bostoni székhelyéhez. A Szcientológusokkal készített legutóbbi felméréseinknél egyre nagyobb hangsúlyt kapott a vallási dimenzió. A Szcientológia azáltal, hogy egyre inkább proklamálja vallási jellegét, felhívja a valláskutatásban tevékenykedők figyelmét, míg kezdetben a személyes problémáikra megoldást kereső embereket vonzotta. A Szcientológia fejlődésével a Dianetika integrálódott a folyamat egészébe.