A Szcientológiában, mint ahogy a Kelet beteljesüléssel kapcsolatos hagyományaiban, az egyéni erőfeszítés központi fontosságú. A beteljesülés vagy teljes szabadság felé haladás folyamata a Szcientológiában auditáláson és képzésen keresztül történik.

Az istentiszteleti tevékenység ismerősebb formái a közösségi rituálékban találhatók, amelyekre akkor kerül sor, amikor a Szcientológusok szertartásokra és ceremóniákra gyűlnek össze. A Szcientológia irodalma olyan szertartásokat és rituálékat tartalmaz, amelyek az életciklus nagyobb eseményeit jelzik: a születést, a névadást, a házasságot és a halált. A Szcientológus közösség szemlélete szerint ezek a szertartások és rituálék az élet ezen eseményeit az élet szent mélységeivel kötik össze. (Néhány szertartás és rituálé leírását lásd L. Ron Hubbard: A Szcientológia vallás c. művében, London, 1950.) A Szcientológia ezen életciklus-rituáléinak analóg megfelelői jóformán minden más vallási hagyományban megtalálhatók. Ilyen rituálék szentesítik azt a meggyőződést, hogy az emberi élet hozzá van kötve az észrevétlen, szellemi dimenziókhoz, amelyeket – ha az emberi élet teljességének és beteljesülésének elérése a célunk – fel és el kell ismerni.

Az istentisztelet cselekedetei lehetnek egyéniek és közösségiek is. Ez valószínűleg az imával kapcsolatban a legnyilvánvalóbb, de igaz a meditációs cselekedetekre és a spirituális tanokra is. Akár egyedül imádkozó szufiról van szó, akár a másokkal együtt forgótáncot járva imádkozóról, mindenképpen istentiszteleti tevékenységgel van dolgunk. Akár egyedül mélyed meditációba a buddhista a hegyoldalban, akár másokkal együtt egy szútrát kántálva, mindenképpen az istentisztelet cselekedeteivel állunk szemben.

A Szcientológiában találkozunk az istentisztelet mind egyéni, mind közösségi cselekedeteivel. A teljes szellemi szabadság felismerésének, illetve a felé való mozgásnak ez a folyamata a Szcientológiában auditálást és képzést jelent. Ennek analógiája a keleti hagyományokban a „guru–tanítvány” viszony. A „guru–tanítvány” viszonyban az istentisztelet alapcselekedetei belső tettek, amelyek – mint a hinduizmusban – előmozdítják az atman, a lélek, illetve a Végső felismerése felé való haladást. Ezek a benső mozgások bizonyos külsőséges cselekvésekkel kapcsolódhatnak össze, mint amilyenek a jógaállások vagy a légzési technikák, vagy akár bizonyos benső cselekvésekkel is, mint amilyen egy képmás vizualizálása. Ezek a benső szellemi mozgások rövidebb vagy hosszabb időszakokra terjedhetnek ki, és részei a hivő istentiszteleti tevékenységének. Több keleti hagyományban az egyén képzésének és fegyelmének a szellemi életben való növekedésre irányuló aszkétikus és meditatív cselekedetei sok hónapra vagy évre is kiterjedhetnek, és lényegében egyedüllétet is előírhatnak, amennyiben a mester megadta az irányítást. Bár a gyakorlást egyedüllétben végzik, a közös meggyőződések, hitek, a közös tettek által a hívők élete mégis összekapcsolódik a közösség életével. A Szcientológiában ez a helyes kontextus az auditálásra és képzésre, ahol a vallási tanácsadó és a beavatott személy közötti kapcsolat kulcskérdés. Megint felfedezhető a keresztény kolostori hagyományok szellemi vezetőjével, a protestáns hagyományok lelkipásztorával, a hindu hagyományok gurujával, a tibeti buddhista hagyományok lámájával való analógia.