990. szeptember 4-én Frankfurtban a Közigazgatási Bíróság a következő döntést hozta:
A felperesnek vallási vagy ideológiai közösségként való minősítése, amit az újabbkori jogtudomány is megerősít, és [a misszió] által beterjesztett jogi szakvélemények is alátámasztanak, nem kifogásolható azzal az érveléssel, hogy a Szcientológia Egyház tantételeiből hiányzik egy dogmatikusan rögzített klasszikus hitvallás, mint például a keresztény vallásban, továbbá hogy híján van az elégséges hihetőségnek és komolyságnak. Az első kizárható, mert az Alkotmány 4. cikkelyében foglalt vallásszabadság nemcsak az elismert egyházak és vallásos közösségek számára van biztosítva, hanem olyan egyéb vallási vagy ideológiai közösségek számára is, amelyek megfelelnek egy vallási vagy ideológiai közösség alkotmányos követelményeinek. A második ellenvetés figyelmen kívül hagyja azt, hogy az Alkotmány tiltja egy vallás vagy ideológia olyan értékelését, amely annak intézményes megtestesülését szubjektív benyomás vagy szempontok alapján veszi figyelembe.
Ezeken kívül számtalan döntés és határozat létezik, amely olyan országokban erősíti meg a vallásos jóhiszeműség tényét, mint Albánia, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Costa Rica, Dánia, Franciaország, Magyarország, India, Kazahsztán, Új-Zéland, Norvégia, Portugália, Oroszország, Dél-Afrika, Svájc, Tajvan, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. Ezek a további döntések és határozatok különféle ügyeket érintenek, ide sorolva a házasságkötési jog elismerését; a jövedelmi, vagyonó vagy általános forgalmi adómentességet, továbbá a vallási bejegyzést és a vallási alapú bevándorlást.
E bírósági határozatok és egyéb dokumentumok példányai mindenkinek a rendelkezésére állnak.
További információk végett forduljanak az alábbi címre:
Office of the President,
Szcientológia Egyház International
6331 Hollywood Blvd., Suite 1200
Los Angeles, CA 90028-6329
United States of America