A Kelet nézőpontja szerint eltérő hittételeik és gyakorlataik ellenére a vallások csak különböző utak, amelyek ugyanahhoz a végső létezéshez vezetnek. Egy ősi japán költemény ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Sok ösvény van a hegy lábánál, de a Hold látványa a csúcsról ugyanolyan.”

Ez a hitelvi megközelítés tükrözte azt a módot is, ahogyan a nyugati hittudósok a civilizált társadalmak kezdetétől majdhogynem napjainkig a vallási gondolatokat és gyakorlatokat elemezték. Évszázadokon keresztül a „vallás” szó és a „kereszténység” kifejezés jóformán egymás szinonimái voltak. Henry Fielding maró gúnnyal, találóan jellemzi korának uralkodó hitét: „A vallás alatt a kereszténységet értem, a kereszténység alatt a protestantizmust értem, a protestantizmus alatt az Anglikán Egyházat értem, ahogyan azt a törvény megerősítette.” Anglia egészen 1837-ig gyakorlatilag elzárkózott az elől, hogy a zsidó vallást valódi vallásként kezelje a jótékonysági törvény szempontjából.

A vallások megítélésének ez a megtévesztően egyszerű modellje nem pusztán bezárta a kaput több más vallás előtt, de tágra is nyitotta azt az üldöztetés előtt – hangsúlyozva, hogy a vallás „meghatározása” messze több egy elméleti vitapontnál. Ez egyenlőtlen bánásmódot, diszkriminációt, sőt erőszakot eredményezett.

Szerencsére a modern társadalom átfogóbbá vált, Nyugaton változatos vallási megnyilvánulások virágoztak fel, és a tudósok és mások is kezdtek rájönni, hogy a hitelvi megközelítés igen nehezen alkalmazható a zsidó–keresztény hagyománytól eltérő gyökerekkel rendelkező vallások esetében – ez a felfedezés végső soron egy felvilágosult nézőpontváltást eredményezett. A vallás meghatározásának hagyományos megközelítésében rejlő torzítás akkor vált különösen nyilvánvalóvá, amikor a bennszülött vagy keleti vallások kerültek napirendre, mivel sokuk esetében nincs Isten vagy Legfelsőbb Lény, nem is beszélve az egyéni teremtő Istenről, illetve némelyik közülük hajlik arra, hogy a vallást a mindennapi élet szerves részének tekintse.