7. Prof. Urbano Alonso Galan
teológus és filozófus, Madrid
Alonso professzor is a háromágú megközelítés egyik adaptációját használta fel, a dogmára, a rituáléra, a szervezetre és a szellemi célra összpontosítva. Megállapította, hogy a Szcientológia magába foglalja a következőt: személyek közössége, akik egy komplex hiedelemtömeggel egyesültek, a végtelen, a szent keresésében, igyekezve az embert helyes viszonyába elhelyezni az istenséggel, és azt a következtetést vonta le, hogy a Szcientológia hiánytalanul teljesíti azokat a követelményeket, amelyeket bármely vallással szemben támasztani lehet.
Ezen jól megalapozott, mélyreható és kiegyensúlyozott szakértői véleményeket tucatnyi másik támasztja alá. Összességükben a morális szempontból semleges szabványokat használó vélemények a vallásos gondolkodás és gyakorlat elemzésének igen változatos megközelítéseit szemléltetik. Egyértelmű a döntésük, hogy a Szcientológia minden tekintetben hiteles vallás.
Ezen szakértői vélemények mindegyike lenyűgözően írja le bármely vallás lényegi jellemzőit, valamint azt, hogy ezen jellemzők hogyan nyilvánulnak meg a Szcientológiában. Már ezeket olvasva is sokat nyer az ember, de további dimenziók nyílnak azáltal, ami ezután következik: a Szcientológia vallás leírása, amely félreérthetetlenül bemutatja hittételeinek, gyakorlatának és szervezetének transzcendens kiterjedéseit. E fejezeteket olvasva könnyedén megérthető, hogy a Szcientológia hogyan osztja más vallások alapvető jellemzőit, és hogyan látja el a fentiekben bemutatott általános funkciókat. S még talán egy ennél is fontosabbat érthet meg az olvasó hogy a Szcientológia milyen eltökélten szenteli magát annak, hogy a lelki megváltás gyakorlati és elérhető eszközét felajánlja az embernek.