
 










|
KÖNYVEK
A szent könyvek némelyikét a világvallások elfogadták. Míg más vallások nagy hangsúlyt fektetnek a hitre vagy a hittételekre amelyek bizonyos részeit általában egy vagy néhány könyv tartalmazza , a Szcientológia vallás mind a szolgáltatásokban, mind pedig az életben a hangsúlyt a hittételek pontos alkalmazására helyezi, létrehozva a könyvek és más nyilvánosan hozzáférhető szövegek meglehetősen kiterjedt rendszerét.
L. Ron Hubbard számos, a Szcientológia különböző aspektusairól szóló könyve és az emberi lélekre vonatkozó kutatása az auditoroknak és általában a Szcientológusoknak szól. Ezek a következők:
Szcientológia: A gondolkodás alapjai a Szcientológia vallás számos alapelvét mutatja be. Leírja a thetán természetét, valamint az alapvető törvényeket, melyekből a Szcientológia sok alapvető tantétele származik, beleértve a dinamikákat, az affinitás, realitás és kommunikáció alapjait, és az ember három összetevőjét a thetánt, az elmét és a testet.
Az alapelvek összefoglalóan ismertetik az élet működésének mikéntjét és miértjét, s az egyén számára saját valós identitásáról mint szellemi lény nagyobb megértést biztosítanak.
|