yugati perspektívából tekintve a XX. század sok változást tapasztalt, különösen a vallásra nézve. A technológia gyors fejlődésének nem kérdés, hogy fontos szerepe volt ebben. A világ nagy vallásai közül keresztény és nem keresztény egyik sem szabadult ettől. A torinói lepelt szénizotópos vizsgálatnak rendelték alá, és elektromos mikroszkóppal vizsgálták, míg a biológusok azt állították, hogy most már képesek életet létrehozni. Azok számára, akik a vallás alapvető hittételeit akarták megkérdőjelezni, a tudomány brilliáns sikere egy meggyőző szövetséges volt.
Mégis, ha a teljes igazságot akarjuk, a tudomány és vallás közötti konfliktus alaptalan. Mint Albert Einstein is kijelentette: A tudomány vallás nélkül nem teljes. A vallás tudomány nélkül vak.
Míg a Szcientológia vallás a tudomány legnagyobb fellendülésének évszázadában született, és nem volt rá hatás nélkül ez a konfliktus, mégis úgy gondolja (olyanokkal együtt, mint Einstein), hogy ezek a kitalált dolgok onnan származnak, hogy az emberek nem értik a vallás és a tudomány szerepét ebben a sok változással teli időben; valamint nem értik a vallás alapvető természetét.
Annak ellenére, hogy az első Szcientológia egyházközösséget csak 1954-ben alapították, egy nyilvánvaló vallásos igénnyel találta magát szembe. Ma több mint 3000 egyházközösség, misszió és velük kapcsolatban álló szervezet, csoport és tevékenység fogja át a világot, és mintegy 8 millió embernek, 100 országban, több mint 30 nyelven szolgáltat Szcientológiát.