A Szcientológia kiterjedt hatókörrel rendelkezik. A teljes tudásanyagot, amely a vallási Irásokat alkotja, több mint 40 millió L. Ron Hubbard, a Szcientológia forrása és alapítója által kimondott és leírt szó tartalmazza. Egy emberéletnyi igazságkeresés és a keleti és a nyugati bölcsesség kutatása alapján írta L. Ron Hubbard, hogy azzal, hogy a Szcientológiát vallásnak nevezzük, az elmúlt két évezrednél sokkalta mélyebbre nyúlunk. Ez olyan tanítás, amely Ázsia és a Nyugat tízezer éves hagyományaira tekint vissza.
Mindenesetre a Szcientológia egy dogmák nélküli vallás. Nincs semmi a Szcientológiában, amit elvárnak, hogy hit alapján vagy önhatalmú tekintélyként elfogadjanak. A Szcientológia célja a tudás, hogy elérjük a teljes bizonyosságot a saját szellemi létünkkel és a Legfelsőbb Lénnyel kapcsolatosan. Míg jelentős tekintélyek kijelentették, hogy a Szcientológia összefér a világ főbb vallásainak hagyományaival, az egyik tényező, mely a Szcientológiát egyedivé teszi, az a vallásos gyakorlata, ami által ez a szellemi bizonyosság elérhető.
A Szcientológia vallásos gyakorlata tartalmazza azokat a pontos és egzakt módszereket, ami által egy személy nagyobb szellemi tudatosságot ér el. Ezeket az alkalmazásokat nevezzük összességében a Szcientológia vallás technológiájának. A technológia leírja a módszert, amivel alkalmazzák az alapelveket, ahelyett hogy csak a tárgy tudását adná.